Cseh István

 

Cseh István

 

Lehetőségek / filmzene, reklámzene / az új zenész generációnak
- komolyzenei és könnyűzenei együttesek számára

 

A technikai fejlődésnek köszönhetően egy teljesen új világ nyílt meg a zenészek számára, melyet a tanult muzsikus még jobban ki tud használni, hiszen olyan ismeretekkel rendelkezik, amit egy hétköznapi zenész nem ismer. A hangszeres tudás elsajátítása mellett nagy hangsúlyt kell fektetni arra is, hogy saját gondolatainkat megszólaltassuk egyéni kompozíciókon keresztül. A régi korok művészei akiket immáron ikonként tisztelünk, mind remekül improvizáltak amellett, hogy kiemelkedően értettek a hangszerekhez. Szerencsés, amikor az egyéni ambíció találkozik a korszellem igényeivel és ki tudja szolgálni az adott célközönséget legyen az műértő egyszerű zenekedvelő vagy teljesen laikus. Ma is vannak mecénások úgy hívják őket, hogy megrendelők. A zene mint iparág folyamatosan változik. Ami 5 éve volt érvényben az ma már nem működik.